Az örök tavasz oldala
Az örök tavasz oldala
Feng-shui
 
Menü
 
Mi a feng-shui?

A feng shui ókínai nyelven az jelenti: szél és víz.

Kr.e. 3000 táján Vu császár, a Hszia dinasztia tagja, már tudománynak nyilvánította a feng shuit. Vagyis egy több mint 5000 éves rendszertanról beszélhetünk, amit Kínában eleinte hétpecsétes titokként kezeltek, s csak jóval később vált mindenki számára elérhetővé. (Az első európai tanulmány 1873-ban jelent meg, Ernest J. Eitel tiszteletes, a Londoni Missziós Társaság tagja tollából)

A kínaiak ősidők óta hiszik, hogy ha az ember beavatkozik a természet rendjébe, az előre nem látható szerencsétlenségeket okozhat.

Kövesd a Nagy Mintát! Ezt a szabályt szerzetesek fogalmazták meg, akik miután visszatértek a kolostorba a természetben folytatott meditáció és önmaguk tökéletesítése után, meglepve tapasztalták, hogy valami más veszi őket körül, ami eltér a természet által létrehozottól. Így aztán azt mondták, olyan építményeket kell létrehoznunk, melyek hasonlítanak a természetes környezethez, azaz követnünk kell a Nagy Mintát.

"Aki a nagy mintát követi, annak hódol az ég-alatti. Hozzájuk fordulnak, mert kárt nem okozhat, csak békét, nyugalmat, muzsikát, vigalmat, táplálékot ad a vándoroknak."

(Lao-ce: Tao Te King, 35.vers)

Egy rossz adottságokkal rendelkező lakás, munkahely elszívhatja a benne élő vagy dolgozó emberek energiáját, ami előbb-utóbb pszichés problémákat okozhat, és jelentősen rontja életminőségüket és munkájuk hatékonyságát. Teremtsünk hát egyensúlyt környezetünkben, éljünk harmóniában a természettel, ezáltal rengeteg energiát nyerhetünk, ami hozzásegít minket életfeladataink könnyebb és sikeresebb megoldásához, és egészségünk megóvásához.

HOGYAN MŰKÖDIK A FENG SHUI?

A feng shui alapja az az életenergia, a csi, mely a tradicionális kínai orvoslásból jól ismert. A csi a szervezetünkben az energiapályákon, meridiánokon keresztül áramlik. Ha egészségtelen életmód, káros környezeti hatások, állandó testi és lelki megterhelés miatt a csi nem tud akadálytalanul áramlani, akkor energiablokádok alakulnak ki.

Ugyanez történik a levegőben, a földben, a környezetünkben is. A feng shui feladata, hogy környezetünkben fokozza csi- t, az éltető energiát, és optimálissá tegye áramlását. Ezzel párhuzamosan pedig csökkentse a sha, a negatív energia mennyiségét, mely erősen károsítja egészségünket

 
SzpíííícsbábL
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Time
 
Statisztika
Indulás: 2005-11-20
 
Asztrológia, és ami hozzá kapcsolódik
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!