Az örök tavasz oldala
Az örök tavasz oldala
Feng-shui
 
Menü
 
Térfelosztás

A formák és színek harmóniáján túl lényeges elv a térfelosztás. A feng shui szerint minden körülöttünk lévő tér – így az általunk lakott is - nyolc térrészre, azaz "báguára" tagolódik.

Minden egyes térrész (ahogy egyébként a funkcionális helyiségek: hálószoba, konyha, fürdőszoba stb.) különböző szerepet tölt be életünkben. Szerencsés esetben szobáink a megfelelő térrészre esnek – a hálószoba például a szerelem és a házasság területére vagy a dolgozószoba a tanulás területére –, de akkor is "menthető" a helyzet, ha nem ilyen egyértelműek az egybeesések.

Az általunk alkalmazott módszerhez (az előzőekben említett Iránytű Iskola módszeréhez) egy úgynevezett "bágua-iránytűre" lesz szükségünk. Ez nem más, mint egy kör, nyolc egyenlő részre osztva és a bejáratra "tájolva". (Hogy értsük: régebben az ázsiai épületeket eleve a feng-shui alapján építették, és szigorú szabály volt, hogy a bejárat északra essen. Mivel ez manapság kivitelezhetetlen, nem az égtájat, hanem a lakás bejáratát veszik kiindulópontnak.)

Iránytűnket az alábbi ábra alapján készíthetjük el. Rajzoljuk le először a lakás vagy ház alaprajzát, majd a lakott teret foglaljuk egy körbe. Ha házunk szabálytalan alaprajzú, nem lesz könnyű a kör közepét megtalálni, annál is inkább, mivel a "kilógó" részeknek is a körön belül kell esniük! Próbáljuk meg a nagyjából szemben lévő sarkokat összekötni – általában azok metszéspontjában van a befoglaló kör középpontja.

Ha a fenti nehézségeken túlestünk, osszuk fel a kört nyolc egyenlő részre (ez lényegesen egyszerűbb művelet, hiszen csak feleznünk kell a körcikkeket), de úgy, hogy a bejárat az egyik körcikk közepére essen. Ha több bejárat van a házon (például a kertre vagy a garázs felé egy-egy hátsó ajtó), mindig a főbejáratot vegyük alapul (tehát azt, amelyik az előszoba vagy valamely más fogadóhelyiségre nyílik).

Ha bágua-iránytűd elkészült (fontos, hogy pontos és méretarányos legyen!), nézegesd és barátkozz vele, mert a következőkben gyakran szükséged lesz rá. Következő cikkünkben például megismerkedhetsz a bejárat köré eső térrésszel – ahol, ha alaposan körülnézel, választ kapsz kapcsolataid és kommunikációs nehézségeid miértjére.

 
SzpíííícsbábL
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Time
 
Statisztika
Indulás: 2005-11-20
 
Asztrológia, és ami hozzá kapcsolódik
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG