Az örök tavasz oldala
Az örök tavasz oldala
Feng-shui
 
Menü
 
A szél-víz tudománya

Feng Shui azt jelenti, szél és víz. Pontos eredetét nem ismerjük, de biztos, hogy már jóval az idõszámítás elõtti idõkben is használták Kínában. Sokan vallják, hogy ugyanolyan tudomány, mint a kínai csillagjóslás. Mások szerint csak babona. Lényege, hogy minden apróság, minden tárgy a környezetünkben, a bútoraink, a lakásunk, még a kertünk is, befolyásolhatja jó vagy balsorsunk alakulását.

A más kultúrából származó, évezredek tapasztalatát magában hordozó tudomány hatással van mindennapjainkra, alkalmazásával befolyásolhatjuk életünk alakulását. A pozitív energia áramlása harmonikus házasságot, egészséget, eredményez. Minden tárgy sugároz magából valamilyen energiát, ezért fontos, hogy csak olyan tárgyakkal vegyük körül magunkat, amelyekre ha ránézünk, vagy nap mint nap elmegyünk mellettük, pozitív érzéseket keltsenek bennünk.

Lakásunk jin és jang egyensúlya a bútorok, a tárgyak megfelelõ elrendezésével, illetve a színárnyalatok, anyagok kiválasztásával érhetõ el. A világot alkotó öt elem (tûz, föld, fém, víz, fa) harmóniája elengedhetetlen. Nagyon fontos, hogyan alkalmazzuk az elemek építõ, korlátozó és pusztító ciklusköreit, mert az öt elem harmóniája szerencsét, diszharmóniája balszerencsét hoz.

Végezetül pedig a feng shuinak alapszabálya a rend és a tisztaság. Elsõdlegesen ezt alakítsuk ki magunk körül. Ha törekszünk arra, hogy harmóniában éljünk a minket körülvevõ világgal, életünk boldog és kiegyensúlyozott lesz.

 
SzpíííícsbábL
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Time
 
Statisztika
Indulás: 2005-11-20
 
Asztrológia, és ami hozzá kapcsolódik
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!