Az örök tavasz oldala
Az örök tavasz oldala
Feng-shui
 
Menü
 
Az öt elem

Ismerős az érzés, amikor körülnézel a hegytetőn és a látvány boldogsággal tölt el? Ha saját környezetedben hasonló örömet okoznak a dolgok, már biztosan jó úton haladsz. Ennek titka pedig - legalább is a feng shui szerint - a világot fenntartó öt elem egyensúlya.

Sorozatunkban körüljárjuk, mit is jelent ez az "öt elem" valójában, és hogyan tudod saját magad körül hasznosítani mindezt, ha kedvet érzel arra, hogy becsempészd a távol-keletiek bölcsességét otthonodba.

Ha most keleten lennénk, a Mester azt mondaná: az első lépés, hogy megtanuljunk beszélni a formák nyelvén. Ismernünk kell például a színek vagy a különböző anyagok ránk gyakorolt hatását: miért hűvös egy kék szoba, vagy mitől lesz "meleg fészek" érzete egy lambériával borított lakrésznek. És tudnunk kell, hogyan hozzuk mindezt egyensúlyba – a kínai térrendezés ugyanis mindent az egyensúly elvére vezet vissza. Nyelvezete ugyan a kínai filozófia alapjaira épül, s ezért az európai fülnek nehezen érthető, tartalmilag azonban alig különbözik sok, általunk is használt pszichológia elvtől. Az alábbiakban megpróbáljuk a leglényegesebb fogalmakat közérthetően tovább adni.

A harmóniát az ellentétek egyensúlya, azaz a természetet felépítő öt elem: a tűz, a fa, a föld, a fém és a víz egyenlő aránya szolgálja.

Ezek az úgynevezett "elemek" a legkülönfélébb dolgokban: színek, anyagok és formák alakjában jelennek meg körülöttünk. Egyesek közülük (mint természetben a víz a fát) táplálják, tehát erősítik, kiemelik egymás hatását, amíg mások (mint a víz a tüzet) kioltják, azaz gyengítik egymást - eszerint szükséges az általuk képviselteket alkalmazni.

Hogy érthetőbb legyen, az alábbiakban mindhez felsorolunk egy-egy példát, majd részletesen megvizsgáljuk az egyes elemeket - aktuális témánkban a Tüzet.

ﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖ

►A tűz elem által képviselt dolgok◄

• a vörös árnyalatai

• minden bolyhos, meleg, állati eredetű anyag: gyapjú, szőrme stb.

• világító- és fűtőtestek

ﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖ

►A fa elem által képviselt dolgok◄

• a zöld árnyalatai

• növényi eredetű textíliák: pamut, vászon stb.

• fa bútorok és kiegészítő elemek (oszlopok, gerendák, lambéria, hajópadlók stb.)

ﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖ

►A föld elem által képviselt dolgok◄

• a sárga és a barna árnyalatai

• kerámiából és agyagból készült tárgyak

• cserép, tégla, vályog

ﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖ

►A fém elem által képviselt dolgok◄

• a fémszínek

• fém tárgyak és bútorok

• kő járólapok, fémfelületek

ﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖ

►A víz elem által képviselt dolgok◄

• a kék árnyalatai

• tükröződő vagy áttetsző anyagok és felületek: tükrök, kristályok, üvegek, csipkék stb.

• a víz jelenléte (szaniterek, akvárium, csobogók, párologtatók stb.)

ﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖﻖ

 
SzpíííícsbábL
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Time
 
Statisztika
Indulás: 2005-11-20
 
Asztrológia, és ami hozzá kapcsolódik
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG